winterguest_gabo á Limoges

La vie de Sarte á Limoges "Ha elindulsz csak úgy, úgy cél nélkül, csak el, engem is vigyél el..." /Presser/ "Mindent írj ki magadból, így társaid lesznek"/Edit mondása, de rohadtúl igaz e blogra is / ... de igazából az van, hogy: Azért élek, hogy elszórakoztassam magam!!

Most, így 10972 méteren írom e sorokat s finom csillogású könnycseppjeim társalognak velem, tudom, hogy mit most ide gurgulázom az talán drasztikus, de őszinte, egyáltalán nem fájdalmas, nem, mert igaz, ennek a blognak ezennel vége, mint ahogy jó pár évre a magyarhoni lakozásomnak, mert értelmetlen dolgoknak , belekapkodásoknak más, velem köszönő viszonyban lévő síkokkal nincs dolgom, és már igen jó ideje tudom, hogy akkor zökkenek nagyot az élet s a lét padlójára, ha olyan rendszerek közt  téblábolok akikhez sose volt, van közöm, igen az idő, az élet kizökkent, c’est normal, csak azok a zökkenések teljesen helyén valóak, de én azokról mondok most, s beszélek, amik szétszednék a világodat, csupán azzal, hogy olyan viszony rendszereket ajánlanak, hovatovább súlykolnának beléd, amikhez kurva egy közöm sose volt van, és persze a kirángatnak, akkor oda a jókedvemnek, s az is csak az én hibám, gabo vess magadra, mert olyanba sodródtál, mihez sosem van közöd, hát ez az,én magammal kell hogy éljek napi 24 órában, s egyáltalán nem édesmindegy hogy ezt az együttlevést magammal miképp teszem, élem meg, s kezd rám törni a magány ami csak addig fájó, ez is csak egy rajtam kivűli sík értelmezése, amíg nem kezdek  írni, mert akkor nagy a tömeg bennem, végtelen társalgás, olyan, mitől néha gyakran szeretem elvonulni, elvonulni magam elől, mert szükséges egy kis csend,  jól szórakozom, jól,mert szeretem azt a gazdag, népes csapatot, ki bennem van, és most név nélkül de mégis őszintén mondom, hogy nincs, mert sose nem is volt közöm azokhoz kik... de hisz fennebb, a síkok kapcsán írtam, mert csak kifogatnak magamból, és aztán oda a jó kedvem, ezért nincs ezután blog se, lesz elbeszélés, mese, magamnak s a laptopnak, írás a levegőm, de nem kifelé, én aztszem amit el szándékoztam a blog formában, mondani, elmondtam, ki értette, s kinek tetszet, az valamit meglátott belőlem, s a minőség, annak a számára meg van, s az tudja hogy én nem időben, sem  nem térben vagyok, ennek a fajta lényegnek, a minőség lényegének nincs kiterjedése, mert a kiterjedést, folytatást várok is csak azoknak a síkoknak, dimenzióknak a követei, akik miatt mindig padlón éreztem magam, ideig, óráig, nem kell, mert semmi közünk egymáshoz, sosem nem is volt, és tudom, hogy ez az évem arról szól, hogy ragyogjak  mert megérdemlem, hisz valahonnan egészen máshova jutottam, valahogy oda, hol mindig is voltam, s itt kérek elnézést, minden bántásomért, s izgága „zaklatásaimért” mert azok csak az ön önmagamból való kibillentettségnek megannyi önmagamat is megalázó tünetei, olyanok amelyek a más síkok közt forgolódás ruhámra tapadt szalmás szálljai, olyan idegen ruhák, mikben igazán sose éreztem jól magam, emlékszem sokszor éveken keresztül, anno, még  a fejem fizikálisan is ütögettem a falhoz, talán mert éreztem tudat alatt már akkor is, hogy amihez közöm semmi, s leginkábbhogy gátol, ki kell ráznom magamból, hát ennyi, mert a gép is lassan földet ér, s én is, én is, a saját otthonos, mindig, mindenhol velem lévő földemre,immár hát így e blognak, csatádi gábor véget szab, azaz a wintergestgabo á Limogesnek vége, FINI, de bennem s a lap toppon kavarog a szöveg, hisz író vagyok, ha akartam-vagy épp nem akarva az vagyok, a többi néma csend, ahol a csendben ragyogó a napfényem, a napfényemben ragyogó a csend, mert ez már az én életem, ami az én világom ahol a térnek s az időnek kiterjedése nincs, az az a maga sajátos térhálós rendszere, az ami van neki, mert él... JA, AMÚGY MEG AZ EGÉSZ ÉLETEM EDDIG S ESZTÁN IS ÖNKÉNTESSÉG, ki nem hiszi, járjon utána, jó mulatást á tout les mondes.../mindenkinek/

 

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Na, most hogy sikeresen fölitattuk a shappse-t a légiútaskisérővel az ülésemről, mert szívószál híján repedt a műanyag pohár,  mert elakart repedni, s én is beparáztam, hogy valóban elreped, hát amit ennyire akarunk azt sikerál is beteljesíteni, mindig rácsodálkozom, hogy az avilon csak nekifut és már a hó pamacs felhők közt is terem, nekifut és ennyi, talán mert tényleg ennyire egyszerű is mind az aerodinamika, mind az életnek becézet miacsuda is,   ovis koromba még nekem is ment, nekifutottam és a Szakasits Árpád úti lakótelep lábas házai között a levegőben is voltam, széttárt karokkal, levitacio, teljesen normális, csak szocializálódunk, és elfelejtjük, hát bassza meg a szocializáció hasznos intézménye, Párizsban azért a két RER között kijöttem  meglesni a Saint-Michel fontain-ját, és az ígéretem is kötött, hogy Julónak  vigyek amit ígértem, egy Duras-t, de annyira ki van tömve mindkét táskám, hogy már nem fért volna el, meg nem is akadt a Gilbert és Junese-ben, vagyis abban a boltjában, 10 Place Sant-Michel boltjában, mert vagy 8 szekciók szerinti boltja van, ott,egy rakáson, de baromi kitömött táskákkal, uram bocsá’, nincs is ingerenciám önfeledten korzózni, majd máskor,  vagyok annyira úr, hogy álljam a postaköltséget, kicsit késve indult a gép is, megértett talán engem, mert fájt itt hagynom az országot, mert most nélkülöznöm kell a franciát, és nem mintha már oda vissza menne, nem, nem a flancolás szavai ezek, hanem a ragaszkodás és kötődéséi, amik majd a perfektsékbe torkolnak 3-4  hónap múlva, a felszállás kapujában ismét magyarok, tőkön állva, föl-le lépegetve, hogy ő legyen az első, vajha, pedig hely jegy van, senki sem veszi el az övét, istenem a nép, a magyar, a saját hülyeségének és görcseinek rabja, pedig mennyi értékes, alapokból felbugyogó értéke lenne és van is, csakha nem van belső igénye rá akkor minek is, persze minek is, nahát itt az alapjainál van elkurva ez az egész, kedves Ferenc, de ne izgulj, az önönmagunkkal való szembenézés nagy áldozat, ezért nem is tesszük meg, jó ez így magyaréknál: ) én azt hiszem hogy a csend és a hallgatásom segít utat mutatni majd ebben a 3 hétnyi vizitációban, magyar földön most végzem e sorokat, de lefekvés előtt még fölapplikálom a netre, egy két kép baráti társaságában, nos, bonsoirée!!

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ismét csak kattog és száguld az a TEOZ á Paris, mert magyar országnak vettem az

irányt az ünnepekre, tegnap megérkezett Limogesbe a Betlehemi fény mesésen varázsosak számomra a Saint-Miche kövei, a gyertyafény hatalmas árnyék képe a gótikus csipkézeten, a hegyes, hosszanti boltívek alatt, volt gitárszó, Happy day, meg cserkészcsapat, hat atyával, a mienknek a miseruhája valami finom csoda, mert kellemesen plüssös anyag a belülről meleg színeivel mint egy tibeti hegyi pásztor szőttese, megnyerő, engem legalábbis levett a lábamról. de nem nehéz finom árnyalatokkal levenni a lábamról, az már igaz, készültem, már hetek óta, hogy a karácsonyi fényeinek Limogesból viszek pár fotót a magyarországiaknak, s végre tegnap délután az volt a legnagyobb problémám, hogy mikor szürkül, sötétedik, mily időmilliomos, az elmúlt 1 hónapban az első boldog ráérős délután, szép, valóban jóleső,  karácsonyi bevásárlás is sikeresen abszolválva, mármint az itteni része, szombaton két turnusban, elsőben a csokik s másodikban a limogesi porcelán anyu szülinapjára aztán, Annának, kéthónapos unakahugnak : ) francia karácsonyi manó, meg könyv olvasni az ünnepekben nekem, a boris vian a boltban maradt, mert ünnepben hátha még kell valakinek ajándék, és azon a 21.50 en ne múljon,megsimogattam a könyvem, tudom megvár január elejéig,akkor én következem, hogy szakadatlanul meglepjem majd magam, a nagy lótás-futásban pénteken már csak integettem a sofőrnek a megállóban, mert mire odaértem a megállóba addigra épp kezdett kanyarodni a megállónkból, erre, az integetésemre megállt a kanyarban, hogy felvegyen, s nagy Mercik, közepette fölszálltam, mondta rendben, de a randevú a  busszal a megállókban szok leni, s az egy más kultúra, hol  leintik a buszt,de szívesen  megtette, mondom merci boucoup encor, és hogy igyekszem, ahogy most igyekszem szemeim lehunyni, hát nem lesz nehéz, á toute á l’heures J

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Most, így hazafelé ringatózva a sebesség hátán, repesztve a kilométereket  én azt mondom, szép hetet tudhatunk mi mind, önkéntesek itt franciaföldön magunk mögött, mindig azt érzem ilyenkor, hogy pont ott s pont úgy s akképp vagyok mind kell, az elköszönéskor külön megköszönte Denis, a trénerünk hogy eljöttem és mint mozgássérült, pár ismét, s sokadszor írom, s mondom, az élet sérülései s fogyatékosságai e föld legképlékenyebb fogalmai, a kisszerű, önön magukat is bekorlátozó emberek tájékozódást „”segítő”” kategóriáit nem vehetem magamra, nem vehetem, mert soha nem is volt közöm hozzájuk,részt veszek az egész lényemmel mint önkéntes az SVE-ben/EVS/, jól eset, na, Patríciák, kisszerű emberek, akik hiszem, önön maguktól nem lennének azok, de sikeresen saját magukat is a szűklátókörűség kalitkájába rekesztik sikeresen, mondhatnak bármit, mikor az ember azzal, hogy sajátmagát elszórakoztatja, erőt ad másoknak, az önkéntes társainak például, akkor azt mondom, hogy minden szkeptikus bekaphatja, csak ne az enyémet, a vonat felé gyalogolva, Redonban, még egy lapot föladtam Jenőre Anyukénak, egy vendéglő asztalát és a kölcsönkapott tollat használva, a vendéglős kijött, mondtam csak az asztalt használnám írásra, mondta természetes, és bement egy konyharuháért, hogy az esőcseppeket letörölje az asztalomról, mert mint mondta:”Így azért könnyebbJ!”, kedves dolog, az élet apró hangyamorzsái, melyek nélkül az élet megszűnne az lenni, amitől ÉLET, tegnap az egyik trénerrel sikeresen kijavítottuk a karácsonyi üdvözletem francia változatát, amit még kedden ferdítettem le e nyelvünkre, minek petit á petit kezdek birtokába lenni, szép lassan, szeretem, és tudom is hogy jövő ilyen korra perfekt leszek, tudom, mert amire vágyunk, s amiért mindemellett teszünk is az már most is a mienk, jó dolog tudni, látni, hogy vannak fiatalok, akik talán csak azért mert nem tudják magukat épp kényelmesen érezni ott, ahol épp élnek, elindulnak és tapasztalnak, egész lényüket megmozgatják, és egész lényük átformálódik ezáltal, igen persze, ez egy hatalmas buli, játék, s azt is hiszem, hogy ha az egész valamire való hangyafingnyi életünk nem játék, nem önkéntesség, még a kellemetlen, piszok de szar periódusaink, napjaink is, amiket mi vállalunk tudatosan, és ettől, huppsz, mindjárt önként vállalt, azaz önkéntes is, akkor az egy híg nagy fos, vagy még az se, mert a fos is megküzdött a belekkel s az emésztéssel mire a vízfolyásig ellágyult, mint széklet, és fos lehetett belőle, hát igen, szóval még ezt kimondom, mielőtt az Limoges-ba begördülne e vonat, azt, hogy túlképp az egész nagy fene büdös élet játék, egy véresen könnyed, szívet facsaróan könnyes, mosollyal teli játék, amit ha a játszásába, és a játszása közben nem veszünk baszottul komolyan, akkor túlképp csak az időnket vesztegettük itt, legalábbis látja ezt így gabo, egy önkéntes, aki az marad, mármint önkéntes az élete végé hosszáig, az élet szerelmes önkéntese, na mostan csomagolok, és szállok lefele.... Bonne nuit:))!!

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Most még így az esti buli előtt mondom írok, ma szép nap volt, még az ünnepi üdvözletemre is jutott időnk, mármint javítani, ma a szokásos modulok egyike, Európa parlament, igen ez, az ilyesmi az eféle önkéntes szemináriumok velejárója, sok ilyenen vettem már részt, és mindig valahogy elblicoltam, mert hülye formaságnak gondoltam, ma is azt terveztem, csak valamiként arra tévedtem, meg hát végülis melegen és kötelezően ajánlott a részvétel, hisz ez, az efféle szemináriumok,  akár az indulás előtti, akár az érkezés utáni szemcsik jó dolgok, hisz ha sok önkéntes összeverődik egy országon belül az csak jó lehet, Litvániától spanyolhonig, finlandtól  görögföldig az csak jó lehet, naszóval e ma délutáni akképp kezdődött, hogy egy szép borítékban  kaptunk egy szekérderéknyi ország nevet, s szelegtálj,melyik európai s melyik nem, Európa kép, kinek milyen, s miért olyan, mi az európaiság alapja, az unió, vagy a tanács, kultúra vagy vallás, keresztény-zsidó kultúra, vagy netalántán a görög romai, a törökök minek vannak az unióban, hisz más kultúra, igen izzót a levegő, én azt hiszem ezért is fantasztikus önkéntesnek lenni, mert megadatik az az ismerős érzés, legalábbis nekem nagyon otthonosan ismerős, hogy mindig mindenhol otthon vagy, és a trénerünk álláspontja, francia létére egyből a szívembe lopta magát, mert szerinte is a 47 államot számláló Európa Tanács, az ami az európaiság igazi fokmérője, mikor kimondta e mondatát őszinte lelkes tapsban törtem ki, s a terem megtelt az elismerő nevetéssel e taps hallatán, most itt ülnek a többiek körülöttem s egy másik laptopon az ismerős és mindig nagyon bejövős játékot játsszák, mutogatják egymásnak a kedvenc videókat a youtoubon , be is végzem, mert tényleg jó móka, kint meg haronikaszó, táncmulatozósmulatság  Bonsoirée!

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

A megnyitó szövege, a múlt csütörtökié az APAJH-ban  :)

Szeretett Hölgyeim és Uraim!

 

A teherkocsi élesre vette az utcavégi jeges kanyart, s e farolásában kipenderített magából egy öreg faordót. A dongái pukkanva repedeztek szét a hideg kockaköveken, s gőzölve tovaengedte magából a kövezet fugáiba a bugyborékozó tengerkékjét. A nagyobbodó tócsából előbukkant a sziget, s elősereglettek a virágok, természetesen kékek, s egy könnyeden vidám táncot lejtő Sellő, a hatalmas ugrásaival, kezében szigonyával előtoppant Halászbarváj, a sárgás-narancsban lépdelő Madárijesztő, a Hold fénye, egyszeriben két Holdé is. Tündérek s Barvájok lepték el az utcaköveket, néhányan közülük elővették az uszadék fákból kihámozott hegedűjüket, s víg talpalávalót húztak a többieknek, kik egy percig sem vonakodtak táncra perdülni. A tengerkékje szétkúszott a jégbordás utcán, vidáman olvasztva fel a mozdulatlanságba dermedt fagymanókat. S a keskeny utca ködfoltos közei megteltek mosolygós dallamokkal.  A szürkeségből két fiú bukkant elő, az iskolájukba mentek, átvágva ez utcán, csúszkálgatva az éjszaka befagyott tócsákon.

- Hallod? Milyen boldog muzsika? Nade honnan? Ebben a kis szürke utcácskában minden zsalu szoros gondossággal zárva... itt aztán igazán nincs semmi jókedv, az egyszer biztos...

- Hát te nem látod, - szólt a barátja - Nézd, ott, abban a tócsában, ami kék, mint a tenger, onnan jő az a sok jókedvű, derűs tenger nép, a barvájok, nézz csak oda!

- De kik ők?

- A kelták egyik ága, igazi, boldog, mulatságban és zeneszóban élő vízi nép, csak nagyon rég elsülyett az ő tündér szigetük.

- Elsülyett, elsülyett, lám, lám, ki mond itt ilyet- csattant fel Halászbarváj- Nagyon is itt vagyunk, hisz most is mulatunk itt, e fagyos utcakövön, nem?!

- Bizonyám, de még hogy! – vágott a szavába a sárgás-narancsos Madárijesztő, aki igyekezett, hogy a fejét el ne veszítse a nagy vígasságban.

- Mert ahol a kék vidámság, a boldogság, az érzelmek előtörnek, az mindig csak élő világ lehet, mert gyógyít!– trillázták a kék virágok, miközben, mint pillangók repdestek a megszürkült házfalak között.

- Aki a zenét ott, legbelül hallja, annak ez a Bárváj liget mindig élő marad. – igyekezett az elébb elhangzottakat sietve kiegészíteni a víztől sikamlós Sellő.

 

- Látod! – szólt az előbb még a hangokat kereső fiú - Ez a világ csak azoknak néma, elsüllyedt, akik maguk sem éreznek. Gyere, szeretem ezt a muzsikát, táncoljunk, csúszkáljunk Velük! – és a táskáját a kandeláber deres oszlopának támasztva, vidám léptekkel belegázolt a barvájok vidám kékjébe... S mindketten ott ropták e vidám, gyermeki barvajnéppel...

Az utca pékségének ablakából leste őket a baquettéért fizető öregúr s a pék, s arcukon a mosoly egyre szélesebb lett.

- Maga érti ezt, Monsieur Bernard? – kérdezte a pék.

- Nem, igazán nem, de olyan mesés... Varázsosan kék... Olyan igazán boldog ez az egész... – mondta, szinte már suttogva az öregúr, és sapkáját meleg jókedvvel a fejébe húzva.

 

Szeretve Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

a kiállítást a legelevenebb Bárváj - kékség valóságában, ez estén, megnyitom.

 

 

 

Mesdames  et Messieurs bien aimés!

 

Le camion a brusquement tourné dans le virage glacé au bout de la rue, et ainsi en faisant une marche en arrière jetait hors de soi-meme un vieux tonneau de bois. Les murs du tonneau de bois ont fendu en éclatant sur  le pavé froid, et évacuait le bleu marin bouillonant en forme de fumé dans les fissures du pavé. De la flaque grandissante  émergait l’île, apparaissaient les fleurs, les bleues, bien sur, une Sirène dansant légérement une danse joyeuse, et  le Barvaill pècheur, avec son harpon en main, et l’épouvantail orange jaunatre marchant á pas comptés, et la lumière de la Lune, de deux lunes en même temps. Fées et Barvaills ont envahi le pavé, et quelques-uns sortaient leurs violons, issus des bois flottants et ils ont commencé à jouer la bonne musique joyeuse aux autres, qui n’ont pas hésité à se mettre à danser. Le bleu marin a répandu sur les cotes de glaces et il a dégelé avec gaieté les lutins figés dans l’immobilité. Et les intervalles plein de brouillard de la rue étroite se sont remplis avec  les souriante mélodies. Deux garçons émergaient du brouillard grisatre en allant à l’école en traversant la rue  en glissant sur les flaques gelés la dernière nuit.  

- Tu entends? Quelle joyeuse musique? Mais d’où? Les volets sont fermés soigneusement dans cette rue grisatre. Il n’y a aucun gaieté ici, c’est sûr...

- Eh bien, tu ne vois pas  – disait son ami - Là- regarde, dans la flaque qui est comme la mer, c’est de là que ça vient, cette gaieté et ce peuple joyeux de la mer, les Barvailles, regarde là-bas-!!

-  Mais qui sont-ils?

- Ils sont les déscendants des Celtes qui vivent en vrai bonheur en s’amusant et en plein musique, un peuple aquatique, mais leur île de fée s’est enfoncé  il y a très longtemps.

- Où là là! S’est enfoncé! A-t-on jamais entendu pareille chose???  - Le Barvaill pècheur a éclaté de rire – Nous sommes bien vivants, car nous nous amusons aussi maintenant, ici sur ce pavé glacé, n’est-ce pas?!!!!

- Bien sûr! Et comment! – l’épouvantail orange jaunatre coupait la parole du Barvaill qui faisait beaucoup d’efforts de ne pas pendre sa propre  tête dans le grand amusement.

- Puisque là où la gaieté est bleue, est le bonheur et les émotion jaillissent, ne peut être qu’un monde vivant, puisque ça guérit! – chantaient les bleues pendant qu’ ils volaient entre les murs gris des maisons comme des papillons.

- Pour ceux qui entendent la musique là-dedans, à l’intérieur, le bois de barvaills reste toujours vivant. – ajoutait la Siréne scabreuse de l’eau.

- Cest vrai! – a dit le garçon qui cherchait la source de la musique il y a peu de temps. – C’est un monde muet pour ceux qui ne sentent pas. Allons- y! J’adore cette musique! Dansons et faisons des glissades avec Eux! – et aprés avoir appuyé son cartable contre le lampadaire givré il est entré avec son ami  dans le bleu gai... Et ils dansaient ensemble avec le peuple heureux et enfantin des barvaills.

Le vieux monsieur qui juste payait sa baguette  et le boulanger les ont regardé à travers les vitres de la boulangerie de la rue avec un sourire de plus en plus large.

- Vous les comprenez, Monsieur Bernard? – a demandé le boulanger.

- Non, pas vraiment... Mais c’est fabuleux... C’est un bleu magique... C’est tellement heureux ... – Le vieux monsieur a parlé á voix trés basse et il a mis sa casquette sur la tete avec un sentiment de chaleur dans son coeur.

 

 

Mesdames et Messieurs,

J’ouvre cette exposition  dans la réalité la plus vivante du bleu Barvaill…

 

 

 

 

Gabor Csatadi

 Mas-APAHJ, Aixe-Vienne

la 26/Novembre/2009

 

 

 

 

 

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ha eszembe jut, még mindig jól esően nevetek, ma  délután valamelyik  tréning program előtt-után szürcsöltem a menta teát, a tegnapi cudar gyenge napom után, s a ténerünk odajön, megkérdi, hogy van e már gruppom, csapatom, én meg hevesen tiltakoztam, hogy ne agodjon nincs grippe-m, ne pas, kérdezi mért nincs, és nagy sokára, mert hogy élénk oda vissza kérdezgetésben kezdünk,  kiderült mindkettőnk számára, hogy ő a group-ra, csapatra kérdezett, én meg az  influenzát, a grippet tagadtam, erre jót nevettünk, aztán egymás tenyerébe csaptunk és mentünk a feladataink után, és még délután, annak ürügyén, hogy ki, milyen projektet csinál kijavított még egy két helyesírási és stilisztikai hibát a megnyitó-mesémben, és őszinte kézfogással gratulált, jól eset, na, tegnap, a szokásos, is,merd meg a várost rally volt, a gépem nem vittem, így egy fotósorozattal még adós vagyok magamnak, meg ide is, szép lassan kiderül számomra, hogy a kisebb országok itten lévő önkénteseinek, litván, esztonia, cseh, valahogy nehezen akaródzik felvenni a franko fon tempót, persze ebből ketten értsd. a  litván s az esztóniai Marseilles-ben van ahol annyi a náció, hogy a franciáak közt nem is tűnik fel hogy angolul beszélnek, így hiába vannak itt 2-3 hónapja, én lepipálom őket, a beszédbe, pedig ez nagy szó, fura is , előbb jön a számra a francia szó, mint az angol, de itt most inkább angolul beszélünk, és csak aztán franciául lehet, hogy a többiek ekképp védekeznek a hegemónia ellen, habár franciául is menne szinte mindnyájunknak a szót értés egymással, de én azt hiszem, hogy ez most lelki habitus, és teszem hozzá, hogy tisztelet az előtt az egy két önkéntes társ előtt, ki egyáltalában nem tud franciául, és jó látni, hogy itt semmiféle kissebség nem az, mert a lélegzés természetességével kezeljük a gyakorlatban ezeket a témákat, lásd melegség, többen is vagyunk itt ebben a cipőben, vagy lás a sajátos születési konstellációim, egyik se téma, csak annyira, mint az hogy percenként kb 30-32 lélegzünk, ma érdekes volt, Duvis, az egyik önkéntes társ, Marseillesben, handicepés-ekkel foglalkozik, és ő sem talál a kezének való munkát a szervezetében, pedig igyekszik, mesélem, és a többiek is, hogy nekünk sem könnyű, s hogy vért izzadunk, mire valami olyat tudunk programokban, feladatban produkálni, amivel mi is megelégszünk, erre mondom, hogy az élet egy nagy játék amiben mindig csak mint játékosok vehetünk rész, és hogy nekem se segít a szervezetemnél senki, de hogy már élvezem is ezt a szitut néha, meg hogy az a fontos hogy egész, teljes lényünkkel ott legyünk, abban, amit épp csinálunk, és ha elszórakoztatjuk magunkat, akkor valszeg mindenki más is elszórakozik körülöttünk, mert hogy ez van az én filozófiámJ!.... meg most épp az a fontos hogy chusher-ak, feküdjek

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

No, most, hogy itt a TSV ülök Petrával, menve Párizs felé van időm egy kicsit ide is írni, fáradság veszi a lendületemet,meg a kétheti nem sok alvás, persze mi az hogy nem sok, kinek, mi sok, hát kéremalássan és szépen, nekem a napi hat az a nem sok kategóriájába huppan, ígyhát mint egy kisebb fajta hulla vagyok most, a reggeli sztepptánc is megvolt a  bus-on, mikor ki pottyant a kezemből a telom, mit időnézés céljából kapartam elő a zsebek mélységéből aztán ő őszintébb volt, mert inkább elterült a padozaton, de végülis magam is követtem, mert utána hajolva egy gyönyörűséges hasalást adtam elő, persze a közönségem a bus-on rezzenéstelen arccal leste, ha ugyan leste, s nem aludt, elvégre az ember nyitott szemmel azt is tud, no sebaj a közelben, kéznél, kapóra egy korlát, olyan függőleges, tényleg mikor egy kézzel húztam föl magam rajta az az érzésem volt mintha Liza Minely lennék a Cabaret-ban, ott van egy ilyesmi jelenet, hogy szépen, mint egy gogo fiú, fölkapaszkodik a rúdon, na a vonatot is kényelmesen nem késtem le, így aztán bizton Redonba van dolgom e héten, Advent első hetébe, a kiállítás megvolt, alaposan és jólesően kidolgoztam magam, hisz fordító nem akadt, sorsszerű és örömteli, mert életem ritka boldog pillanata voltak azok az éjszakák és délutánok, tényleg, mint valami benső viszony, olyan mint amikor a beleket endoszkóppal nézed, s látod a perisztaltikát, a mozgást, na hát ilyen volt, a legmeghittebb viszony, mint a párod szaros gatyáját mosni, hát nem adnám senkinek, semmiért, még akkor se, ha csérébe 3.5 x kipihentebb lennék most, nem mert tudom, hogy végtelen módon meggazdagított, és az ilyet másként, más úton, elérni nem lehet, nem is lehetett, hisz szebbnél szebb dicsérő szavakkal, soha rosszabb  kritikákat ne kapjon az ember, mondták vissza,a túl nehéztől az ide műfordító kell excusálásokig, de sebaj én boldog voltam, ettől a tipikusan bölcsész melótól, bár a vége felé már mentem volna vissza a gyerekek közé étetni, ágytálazni, nem mintha az könnyebb lenne, inkább azt mondom, az más lélek részeket mozgat meg, az önmagammal az önmagam feletti győzelem boldogított, aztán a fölolvasását Patriciának passzoltam, végülis had örvendjen, ha már úgyis bensőleg kételkedett az egésznek a sikerében, de örvendett is neki mint az óvodás a gumicukornak, de jó volt, még ő is élvezte, nagy szó, bizonyám, aztán délután elkezdet potyogni a kép az állványról, mert az akasztókat csak széles ragasztóvak ragasztottuk a hátuljára,és aztán matcaggal az állványra, teszem hozzá, hogy azthittem, hogy mindezt egymagam teszem majd, de az utolsó pillanatban ott termett egy Shara nevű angyal, mert az életben mindig az angyalok azok, kik helyre billentik azt ami kibillent,na, és aztán vacsoránál, mert csütörtökig 21.30-ig ben voltam, szólt a teló s mondja a konyhalány, hogy az egyik kép ismét lesett, né meg megjegyeztem, hogy ha még egy lesik, akkor még ma este bontom a bazárt, kérdik miért, mondom, a képek nem érzik jól magukat, erre nevetés, mondom ez nem vicc, hanem az univerzum üzenete, erre mély megértő, de szkepszissekkel teli bólogatás, de megnézve láttam, hogy csak a Tavasztündér jött le másodszor is, hát tényleg igazi ősz van Aixe-ban mondom, megértem, hogy nem találod a helyedet, de aztán épp hogy a sarkán átlyukasztottuk, és egy fisal-al, madzaggal odakötöttük, gátolva őt a szabad mozgásban, remélem a Mindenség nem büntet majd ez ötletemért oly nagyon, pénteken már a fáradtságtól könnyezett a szemem, és a sírás is bátran meglátogatott az délelőtt, de Vincent, az egyik gondozott a 2-es házban szintén pityergett, hiába a Vénuszos péntek délelőttök már csak ilyenek, jó volt összeborulva pityeregni közösen még a másik szobában, a Clode-éban az ő toilet-jét csinálták,de ekkor villant be hogy a könnycseppekben, mint a világlényegek üveggolyóbisában bújik meg, abból éled az igazi kerekded s élénk mosoly, hogy a világ rendje ez, és aki nem érti eme egyirányú utcáját, a  könnyektől a jóllakottan telt mosolyig, az túlkép a hamis illúziók ködutánzatában ténfereg, mert minden könny üveggolyóbisban a kerekded élet rejlik, mint a megtermékenyített petesejtje az életnek, vagy annak amit éledtnek szokás nevezni, na mostan mennek mert lassan á Paris, BONJOURNÉEJJJ

  

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Én aztatat hiszem, remekül szórakozom, a napokban a mese a megnyitóra, elkészült, még vasárnap este, megvártam az impulzusaimat s az estét, olyan igazi, ködös novemberi volt, a mécseseimet is meggyújtottam, jobb akkor írni, mikor a világ kívül csendes lesz, sötétedik, mert azt a fényt kell úgyis meg s kiírni, ami belül van, s jóféle vörös bor is nyelődőt, meghitt este volt jó, ilyen lények közt élnem, alkotnom, mert csak ahhoz szabad közelíteni, amik,akik megszólítanak s beszélgetnek veled, a kiállítás megnyitókat sose szeretem, azt a pezsgőt s a pofaviziteket,  hajbókolást azok előtt,akik előtt illene, hát ez nekem nem megy, tudom társadalmi esemény, meg találkozási pont, de a görcsös, kényszeredett létezés, bazsalygás csak akkor passzol az emberhez, ha már többszöri próbálkozásra, napok óta trónol a klozeten, mert a szar benne van, s erre a szép világra nem akar sehogysem kijönni, hátkérem, én mindig azt érzem ilyenkor, hogy a képek kimennének egymással az utcára rágyújtani és kvaterkázni vígan s minket, sznob faszkalapokat otthagynának bent, a kiállító térben, mint esztéta nem szeretek fikázni, mert bíz, ha már kipiszkáltuk onnan belülről az orrunkból akkor szerintem illik gyúrogatni, elemezni, mint egy igazi ovis, igen, mert az esztéta értelmezése játék, együttjátszás, és az együttjátszásban segítés, én ezért vagyok esztéta, ha egyáltalán vagyok, igazából senki akarok lenni, de ahhoz bizony sokat kell még lenni, tenni, hát azért írok inkább mesét egy-egy megnyitóra mert azt én is szívesen meghallgatom, még el is megyek rá, végülis fel is kell úgyis olvasnom, a képekkel tegnap meglátogattuk a MAS-APAHJ-t, a munkahelyemet, Patricia látta, mondta trés bon, nem is vártam, akartam tőle többet, hisz nem tetszés, nem tetszés kérdése ez, ha majd egy-két embert megszólítanak akkor az már maga a teljesség, mert az élet úgyis baszottul személyes valami, aminek az illem pofamutogatásaihoz egy hangyafingnyit sincs köze, két kiállítás is lesz az első, jövő. csütörtökön a MAS-ban, aztán egy nyilvános, Limogesban, a szervezetem székházában, mert a gyerekek közé nem jó az utcáról bevinni az ismeretlen embereket, ez akkor derült ki, mikor tegnap a meghívón át kellet javítanom, hogy ez a mostani, jövő csütörtöki, a MAS-ban ez most csak „nekünk”, ott dolgozóknak és a lakóknak szól, aztán Jannal hazakocsikázás, mert a képek jobb ha itt pihennek töltődnek, szépen, egyesével bebugyolálva, most értettem meg a restaurátorok félelmeit, merthát a képek szélei igen hamar pattognak, mármint a festék róluk, de a keretezés sosem tetszet, tudom a keret hermeneutika, tudom, esztéta vagyok, de akkor is egy kispolgári nyúlszarbogyó én azt mondom, magyarán giccccssssss, aztán nekiláttam a meghívó gyártásának, sesemsoha még ilyet s effélét nem csináltam, de nem akartam megint valakit megkérni, mondjuk kistamást, és napokig levelezgetni, hogy most balra két centit, a képet nagyobbra és jobbra, és élveztem istenugyse e sakkozást a word-el, és kész lett, úgy éreztem magam, mint a napközis, aki a tanulószoba végére, megcsinálta az összes házit, és van ideje boldogan a lekváros kenyerét, az uzsonnát majszolni, olyan madárfogós kedvembe mentem le, negyed kilenc után baquett-ért, és most értettem meg, hogy a világ legjobb dolga a baquett igazi vajjal, mintha kaviárt ettem volna, ma már későn mentem, csak szeletelt tartós kenyér volt már, az meg mindezekhez képest sömmi, mert a fordítás, a mesém franciára fordítása elvarázsolt kissé, a délutáni jazz koncertet meg átaludtam, de biztos ez így volt sorsszerű, mert megtapasztalhattam így este, hét-nyolc óra felé, hogy szeret, de nagyon a szótár is, mert a legcizelláltabb szavaim is meg vannak benne franciául, csókolom a  kezét s a buksiát Konrád  Miklós Monsieur-nak, boldog érzés találni, ha keresel, nemhiába, ez mán’ igaz, egy kedves bogár, valami mezei lehet repdes itt, már jó egy hete velem, itt a lakásba, remélem nem éhes, hol a bögre hol a szótár élén, hol a laptok élen ücsörög, szerintem szeretjük egymást, jó, hogy itt van, az élet a hangyaméretekre bontva lesz igazán kedves, olyan könnycsepp fakasztóan kedves, na mostan végét szabok e bejedzésnek s aztataat mondom, Bon nuit, s csendes éjtJJJ!!!!

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ejjj, te, péntek tizenhárom, szép nap vagy te, ma megjöttek Zebegényből a képek, érte mentem a postára, már a falnak támaszkodva várt engem és a csomagolástól, mert derekasan be vón csomagolva, s az örömtől egész kiizzattam, nem is bontottam ki mindet egyszerre, jó volt késleltetni az egyik ámulatot a másik után, mint karácsonykor, addig jó még a többsége az ajándékaidnak bontatlan, mert valami nagy gazdag bárónak érzed magad, ki nem is látja egyszerre átt mennyi földbirtoka van, remélem a kiállítás megnyitó mese, és a karácsonyi Üdvözletem ez mostani vas. estig elkészül, mert még a kápolnából fel nem szál a füst, addig ide se irkálgatok semmit se, BOOONNN week-enddddJ

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ide telepedtem még vacsora előtt s miután Jan, akivel tegnap lámpást kajtatunk, az uinite deux egyik nevelője a kapumig hozott, avec tous mes rermerciement pour ToiJ, így nem a szakácsunkkal jöttem, vele akartam, mert mondom, akkor dolgozzunk este hétig, mint csütörtökönként ő, mert mondom a lámpásokat lefotózom szürkületben, de mondom magamnak, jó lesz az fél szürkületben is, mert ma elfáradtam(ma isJ, meleg front is), reggel a bus-ról leszállva, mondom, bemegyek ide a dekorációs boltba, Aiexe-ba, hátha kapok madáretetőt, de a mangeoire-t az én számból nem akarta megérteni, hát, most először én se akartam, hogy megértse, hatalmasat legyintettem a képébe, mondva:c’est pas grave, /nem nagy ügy/, és tovább nézelődtem, mialatt ő morzsolgatta az általam kiejtett szót a szájában, én vidáman legeltettem a szemem szerte szét közben a sok drága giccsen, tudva hogy van saját magamra még két három percem, na és persze arra, hogy a tekintetemmel fölfedezzem az esetlegesen a boltban föllelhető madáretetőt, miközben benne fény gyúlt, és egyből kezdte önfeledten mutogatni a nála fellelhető példányokat, de hát nem volt neki olyan amire én vágytam, de jól esett a felismerés, hogy nem fontos hogy mindenképp megértsenek, elvégre ő akar eladni, aztán a végén önfeledt beszélgetésbe kezdtük afelől, hogy mit csinálok, hol élek,  aztán belefutottam Miréille-ba ott a boltba, az egyik nevelő, ő az egyik cusinjának keresett karácsonyra, és aztán elszállított a templomtérre egy állatkereskedésbe, de ott se volt az amilyet, s amilyen árba én azt megálmodtam, mondom, majd gyalogosan elmenek a Bicoba, elvégre 3-4 km-er, c’est pas grave, mondta nem, a kocsiján elvisz, csak szóljunk Patriciának, ne erre még élénkebben montam, hisz mindketten tudjuk, hogy madamme Hitlert egyikünk se szereti, hogy ugyan már, c’est pas grave, erre a szokásos élénk nevetés mindkét részünkről, mondják is, hogy ennyit nem nevettek errefelé itt APAHJ-ban mostanság, na a bricoba tényleg volt nekem való, vettem napraforgót is hozzá, trés joli, mondták benn is, ahogy a facture-al/számla/ egyetemben bemutattam az irodában,aztán még  egy kis nyomtatás, a kép a fiúval, aki tűzet gyújt/tegnapi bejedzés/,átpasszoltam mailben Stefaninak, nyomtassuk már ki színesbe, mert ez Márton akar lenni, csak kicsiben, végülis nem sokat lódítottam, mert a szimbolika az azonos, tessen a Waldorfosokat kérdezni, na ezt azért nem mondtam, mert elég alternatívba nyomom, nem kell még a Waldorf emlegetésével reátenni még egy lapáttal, mondom 8 kéne, de minek annyi, mondom mert az ajtó üvegen ki-és be felé menve is lehessen látni, és tegyük be fóliába, mert jó lesz ez máskor is, ebéd után Amellie, egy gyakornok itt nálunk, aztszem szoc. munkásnak tanul, jött is, és a fóliázó géppel, megkreáltuk a harmadik nekifutásra, mert először  pas chaud/nem meleg, nem elég forró/, így nem tapadt össze az összetapadásra szánt fólia, közte a képJ,  mondom, elbogarazgatva a gépen lévő kapcsolók közt, mi lenne ha melegebbre állítanánk, össze is jött, aztán kiosztottam, celugszot is vive, de sehol ott nem hagyva, mert ilyen ritka kincs nincs a unitokba, és több helyen azt hitték hogy egy  egész  guriga celugsz jár a pöttöm kép feltételéhez, hát mondom nem, tartva a szép lapát méretű tenyerem, kérem vissza, az unite 4-ben Ailene megjegyzi, hogy szent Catrine-ról(igazgató asszony keresztneve is Catrinne) kéne kép inkább, és elő veszi az asztali naptárt és mutatja, 25/novembre, mondom tudom, és egy erőltetett nevetést is  ki préseltem magamból, kínosan ügyelve, hogy az erőltetett jellege jól felismerhető legyen, hát most már tökéletesen értem a „Madamme Sztalin” becenevét, Jan délután, miközben ő valamelyik gyerek új ruhájába a névszalagot varja, én meg a tiszta partedliket hajtogatom egy kupacsba, Madamme Szalin nem szeret senkit, mert egy kicsit ő is sérült, húzza kissé a lábát, meg talán elég spéciálist eset, mondom a hendikeptesek gyakran tesznek így, projectálnak, ez ismerős a régi önmagamból, erre nevettünk, kitettem az etetőt, teli napraforgóval, tényleg jó, mindenki, aki elment mellette, mondta bájos, s hogy „Gabor” ötlete volt, ő rakta ki, és hogy ez milyen jó, és kedvesen szép dolog, s az etető is milyen szép, rá is ment két nap, és számtalan bolt, mire felleltem, na de, most evészet, mert a madarakkal én is enni kérek magamtól, Bonnnnn estét!!!:)J

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

No, lassan meggyújtom a magam Szent Márton napi fényét, lámpását, mert szép novemberiesen, szürkésen kezd sötétedni, épp most csengetett az ajtómon egy negyvenöt-ötvenes nő, de mire kinyitottam, már távozóban, nem rám számított, talán egy régi szerelme lakhatott itt, s most a felszabadulás napján, első világháborús, itt nemzeti ünnep 11/novembre, szép ez, igazi Mártonos belépései az életnek, mikor kérdeztem, hogy mit segíthetek, csak szaporábbak lettek a folyóson a léptei, mindenesetre sem köpenyt, sem pénzt nem kért, így nem lehettem neki a Mártonja, na keresek gyufát és meggyújtom a fényt, tegnap délután lámpás keresőbe indultunk az egyik nevelővel Limogesba, mert Claud, az unite 2 egyik lakója a limogesi korházban van, combnyak törés, a zuhanyban szerezte, csak mivel a szellemileg sajátosan élőknek a fájdalom küszöbe a plafonon, s ezért nem is jelezte, mesélte a kocsiban a nevelő srác, így 3-4 nap eltelt mire a törést a foltokon kívül észrevették gyorsan mentő, traumatológia, vasak, fekvés, meglátogattuk, minden nap megy be hozzá valaki a nevelők közül is, s e korházi kiruccanás után, jött egyik áruda a másik után, de lámpás nemigen, meg megint a világítás dilemma, ill. nekem nem az, de két bolt között megértettem a magyarázatból, hogy hivatalos helyeken, kül-és bel térben a nyílt láng használata tilos, még jó, hogy gyújthatok gyufával pipát, gyuff-al, ahogy az allumettes itt, az egyik Tabac-ban( dohány, újság árulsitó helyJ) és igazuk is van, mert ez kérem magyar találmány, jaj, ígértem az unite 2 nevelőinek már 1-2 hete, hogy megnézem pontosan már, hogy ki is a becses feltalálója, de aztszem Irinyi József, ha nem vagyok bárdolatlan, s az emlékezetem sem csal, guff, gyuff, ízlelgetik, de nekik, mint a címke is bizonyság erre csak: allumettes, szóval mondom, nem fali karos kültéri lámpát akarok a teraszokra venni, hanem petit lampe avec  les  petit bougies, kis mécsesekkel, gyertyákkal, mert mondom az elektromos fény hideg a gyertyáé meleg s ezt a bensőséges filozófiát a fény mibenlétéről egyből konyha nyelven is, megértette, lám az értés az érteni akarás, s csak aztán grammatika, s mondta, hogy nembaj, majd titokban raknak bele bougie-t csak legyen hétpecsétes titok, mutatva szájára tapasztott mutató ujjal, mert mondja, ő sem szereti a hideg fényeket, mert azok nem elég convivial-ok, barátságosak, kedélyesek, igen, mondom ott ahol csak mesterséges fény van, ott az élet is mesterséges, és rápillantva az én Márton napi fényemre, hát mondhatom könny facsargatóan igaz e tétel, aztán a harmadik árudában ráakadtunk, szép vöröses-pirosak, igazi melengető színek, madáretetőt majd én veszek, úgyis csak egy nagy kell, mert nem lehet ám az unitokhoz mind tenni, mert a galambok, és betegség, mondá madam Patricia, mondom egy nagyot a kertbe, mondta rendben, de még nem láttam sehol eddig, de számlát kérjek, mint a lámpásokról is, erre a srác felírja az irodában, „une facture s’il vous plait” /egy számlát, kérem szépen /erre mosolygok, mert a szokásos francia tanítás az illemről, no, mindegy, ha belépsz az ajtón nefelejtselköszönni típusú, bájos, az más kérdés hogy ez a s’il vous plait ugyanúgy elkopott náluk a mondatok végéről, mint a szavak végi mássalhangzók a francia nyelvben, ugyanis azokat nagyon ritka kivételektől eltekintve sosem ejtjükJ,mindögggyJ, aztán kiosztottam a Unitokba, mondtam, Márton napon szokás lámpást gyújtani, mert Márton meg a koldus, meg a köpeny, és a felezés, s hogy szóval a lámpás az a lumiére de amour, a szeretet fénye, sokan azt hitték ez magyar szokás, mondom magyar születésű volt Szent Márton, de itt volt nálatok, Toulouse-ban Püspök,igen, tényleg? J,  no ez van, aztán Patricia felajánlotta, hogy hazavisz, s hazafelé a mondataim nyelvtanát és nyelvhelyességét javítgatta, mondtam is, hogy Hálásan Köszönöm, de drága lesz ez nekem, mert a nyelvi kurzusok nem olcsóak itt se, de ezt nem értette, sebaj, nem mindenkinek van hozzám receptora, c’est tout, a lámpások mellé kikerült egy kép is az ajtók üvegére, egy kedves waldorfos képeslap, egy téli kékségben tűzet, fényt gyújtó fiúcskáé, nagy könnyed fejfedőbenJ, no, itt a Márton estéje, hátha kopogtat, kér ma valaki tőlem még ez este, de én, mint Jó Mártonunk, szintén csak a felét,adni, hogy maradjon, különben mi veszünk éhen, hidegen, a fele, mert mindenki így lehet csak felebarátunkkáJJ Bonsoiréeeeeeeeeee tout les cher mondesJJ

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Csuda egy szép, fényes nap volt a mai, igazából nem történt semmi, semmi olyan, mi  lemérhető, olyan amire Pilinszky a Terekben azt írja”.. s lemérik hány kiló egy hattyú...”, nem semmi efféle nem volt, semmi olyan, mit kívülről boncolva, mint a tavon tova úszó hattyút mérve, látványos eredményekkel lehetne kérkedni,  nem, az én életem, s minden igazi benne lét a vanságban az belülről kifelé él, mesebeli barlangból nézem a világ kinti fényeit, s így egyszersmind a belső világ(ok) fényét, azt amely által a lét nem látszat csak, hanem benne levés, olyan amiből alkotni lehet, alkotni-élni, mert e kettő egy, Mon Dieu, ez az a művészet mely nélkül az élet még temetőnek is kevés lenne, mert a temető látásához is szemek kellenek, a látáshoz megy levés, ott lét, olyan igazi, ami nem csak látszat, immel-ámmal csinálása a dolgainknak, nem történt semmi, csak annyi, hogy boldog vagyok ott, s amiként vagyok, reggel bus-ozás, látni a deres őszi vöröset, a zubogó Vinne folyó feletti ködpárát, hallgatni a buson a reggeli rádiós igen-nem játék zavarba ejtő kérdéseit, a kérdés sorfolyam végén kipréselt qui-non-re kirobbanó nevetést, ami a utazás motorzaján is áttöri az utasok mosoly-arcáig magának az utat, a bonjour után tenni a a cher-t is, és látni, akinek köszönsz ekképp, a neki szóló megtiszteltetés jólesőségét, fölvenni egy falevelet a buszmegállótól az iroda felé tartva, egy trés joli-t, és aztán az Unite deux Francis-ának adni a köszönésem mellé, és a két puszit bezsebelni mellé, látni, s tudni, hogy jól esik és értékelik azt, hogy nincs ki mind a négy, mert mondják, hogy két diplomával mit kolbászolsz itt, depláne önkéntesként, és az értetlenség és a hála tekinteteit begyüjeni a munkám közben, ezek nem lemérhetők, jó szokásom, szokásunk szerint az Unite deux/2/ben ettem, etettem Dávidot, ideges volt, mert a cékla salátája után, itt nálunk nincs leves, helyette előétel gyanánt saláta, a fő ételére várnia kellett, mert forró volt még,  ideges lett, amugyis kétpercenként letépi a bevoir-ját, partedliét, én simogattam a fejét, mert a buksi simogatásánál nincs bíz nyugtatóbb e mostani világban, aztán mikor a tányérjáért nyúlva elléptem mellőle, a kezem után nyúlt, és ismét a fejére tette, a könnyeim meg csak csorogtak, mert már akkor tudtam, hogy a segítségemet ennél jobban nem fogja e világon megfizetni senki, a több száz euró ehhez képest még a segtőrléshez is kemény, aztán együtt nevetve ettünk, ahogy szoktunk, szinte mindig, Francis megkérdezte,hogy mi ez a forradalmi orange színű gézsál a nyakamban, és kérdi hogy mióta vagyok forradalmár, merthogy most ott a radikálisok színe a narancs, kérdem ismered Viktor Orbant?, erre ő, hogy nem, ki az, aztán kiderült, hogy a narancsot keverte a vörössel, mert hogy a komponisták vöröset hordtak, erre mondom én nem vagyok Robespiere, erre hatalmas kacaj, s megkérdi, miért írtam mailt madamme Hitlernek, Patricia neve lett ez péntek óta, közfelkiáltással adtuk neki, Francise-é madamme pleut-etre, mondom csak egy sor az egész amit írtam neki, mert Szent Mártonra javasoltam a kép és a szöveg mellé  minden unité ablakába lámpást és madáretetőt, mert ez szimbolizálná a Mártoni könyörületet és a szerettet, sötétségben, novemberi szürkeségben is ott lévő fényt, egyébként rá is bólintott, mikor randez-vous tunk e miatt ma délután, elfele jövet, Stefani, az egyik titkárnő, kérdezte hol vettem azt a jó meleg kabátot, mondom, majd megnézem a bolt nevét, és á demain/holnap/ megmondom, hát aztán visszaérve Limogesba elmentem a boltba, úgyis szeret engem az egyik eladó egyből megörült mikor bekandikáltam a boltajtón, nem értette először, hogy minek a névjegy, aztán mikor mondom, hogy egy kollégámnak köl, ki látva rajtam e manteut, tudakolta a bolt nevét, hát mondom elmegyek úgy csinálok, hogy útba essen, mert úgyis meg akartam nézni a leíró francia nyelvtannak,a Gavisse-féle Le bon usage-nak a létét-árát- mibenlét, eljövet az útsó kép az iródában, Patricia, Madamme Hitle, kocogtatja az orája számlapjának üvegét, 16h14 kor, a bus-om öt percre, és 16h41-kor megy, hogy menjek már, hát igen erre mondtam e sorok elején, hogy az élet belül van, a lelkesedésbe, az őszinte ott levésben, mert ki számlapokat bökdös az kivűl marad, jobban mint mikor én az üres ételszállító kocsink tetején a noir szemeteszsákba csomagolt szaros pelenkákat vittem a szemetes felé, a konyha és a szemetes tartályok egy irányba vannak az APAHJ-ban, meg megint csak a szar szentsége, ugye, Ruzicka úr tudjuk, már itt van e blogban is az a bizonyos szeretett klasszikus novella részletem, szóval én nem tudok csak önként szarosan-vagy szartalanul fenékig-nyakig benne lenni az életben, ettől vagyok én olyan boldog, s gömbölyű világban élő, s ettől nem jut időm holmi számlapokat kocogtatni na de huuppppsz-zsupsz 20h 11 se soir, menek enni, BonsoiréeJ))

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Most értem épp haza, mert lekéstem a bus-t,ami odaért vón a 11-es misére, nem baj, a fáradságtól összeakadnak a lábaim úgyisJ,majd a hatosra elmenek este,mostanság szép csendben telnek a napok, tegnap délután elmentem a bögrét visszavenni-pótolni, mert péntek este levarázsoltam róla,inni nem lehet már belőle így, no mert fölsértette a fülek helye a kezem, mert próbáltam ugye a bögrét továbbra is bögrének használni, meg ne szomorodjon, mert kidobni semmi ként sem, egy cserepet azt nem, az lelketlen burzsoá dolog, a régiek is a csorbákat, az ól falának dobták-vágták, és úgy ásták el aztán, mert a tárgyakat, de pláne egy cserepet temetni kell, én nem akartam temetni, mondom a pipáim szana-szerte szét csámborognak ide-oda az asztalon, legyen nekik békesség és szent nyugalom,   legyen pipa tartó a kedves, franciásan lágy ívű, karakteres bögrémből, és lám,  finom patinás békében köszöngetnek ott egymásnak, ez a rend, a finom rendezetlen egybetartozós, nem az elvágólagos derékszögre igazított mű patika, mert szerintem a patikai rend is inkább csendélet, áá, ez az, a rend az igazi harmónia csendélet, de nem görcsös katonáskodás, a tárgyakat elvágólagosan rendbe tenni annyi, mint azt mondani, hallgassatok, csend legyen, ne beszélgessetek egymással, ezért görcsös ez a rend, és ezt a görcsösséget érzed, mikor ilyen helyre belépsz, mintha a tárgyak neked is, az újonnan belépőnek azt mondanák, hogy húzd ki magad, állj te is vigyázva, az efféle rend túlképp terrorizmus az élet ellen, aztán még előtte elmentem a könyvtárba, begyűjteni a szórólapokat, program füzeteket az e havi kiállításokról, koncertekről, színházról, belébotlottam a belvárosban egy Faire Trade boltba, méltányos kereskedelem, a környékbeli, harmadik világbeli iparosok teáit, kávéit kézműves dolgaikat árulják az ilyen boltokba a márkákra jellemző ártöbblet nélkül, és mégis így a kereskedelmen keresztül, ez ilyen boltokban vásárolva,  ott nálatok, Magyarországon is komoly már a Faire Trade bolthálozatJ,azaz a Tudatos vásárlóJ,   http://tudatosvasarlo.hu/cikkek/1270 ,na most írány-surány vasalni, hárem heti adagocska-ke, enni, sziesztázni, alvadni, s templomozni, a Saint-Michelembe esteJJ  Bonne Dimanche tout les mondesJJJJ!

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Mon Dieu,Istenem, ilyen víg kacagás nem járt bennem rég óta, mint ma ebét közben, mint amikor felülsz a hullám vasútra s gyomrod, hangod, hajad annak ritmusára jár, a unite deux-be ettem, Ninával és Bernadettel, Nina 21, Bernadett meg talán lehet 43-45, a két nevelő, Madamme Peu-étre/madamme Talán/, azaz Francois most beteg, így tényleg el kélt az ott létem, Dávidot és Aurelien-t és én etettem ők nyeltek, én adogattam, aztán mi ettük végeérhetetlen nevetések közepibe, igen úgy kezdődőt, mert mikor nem kezdődik úgy, hogy adtam önön magam, mert bé nyilallt az egyik szemfogamba, én meg erre oda tettem a kezem merthogy minden fájdalom felgyülemlett negatív energia góc, magad miután leszedtem ezeket a tenyerembe, szépen lesöpörtem ezen negatív energiákat a padlóra, mint mikor a kenyér morzsával teszed ugyanezt a tenyeredből ki a kertbe, a madaraknak, na és erre ők, hogy még nem is ettem baguettet, hol a morzsa, mit söprök én, erre mondom hogy ugye minden fájdalom az negatí.... errő a másik félről, hogy nem, nem, majd púpos lesz mint a teve, s hogy tessen Monsoieur elmenni, fáradni orvoshoz, mert a púp az púp, és ha most nincs is olyanom, majd lesz, de mindezt mint egy Cheapline filmbe mutogatva, de mondom nem érted, a világ negatív és pozitív energia egyenes egyensúlyán áll vagy bukik, ugye, Nina azt mondta, inkább angolul, de az én angolom gyors volt neki, erre hogy lassabban, mondom most én eszek, aprés, na mondja, az úr kinek be nem áll a szája amúgy most eszik és engem a kételyek közt hagy, mondom nyugi, letéve a ma fourchette-et/villámat/ elmagyaráztam az egész energia dolgot a céklás-krumplis előétel-saláta fölött, a krumplit s a céklát használva az illúsztráláshoz, megértették egyből, lám az értés sosem grammatika, mondom mindig, ha valaki be akar zárkózni, az a nyelvet használja erőd falnak, ebben profik ők, tudják ők is-én is,  és mondja Nina és Bernadette, hogy akkor Madamme Peu-etre most igencsak negatív energia dömpingben szenved, és nagy nevetés nem a betegségen magán, hanem az általam adott megközelítésen, közben a fromages/sajt)-hoz értünk, én kivettem egy nekem tetszőt, erre Nina utána nyúl, én megy elrántom a keze elől, mutatva, hogy ez az enyém, de megállok a sajtommal a levegőbe, mondom ha annyira kell neki, vegye-vigye, erre ő kiveszi kezemből, akkor esik le, hogy mit is szeretne, levágni a széleit nekem, mondom ce pas grave/nem nagy ügy) mondják, mi, a héja?, mondom az, én megeszem az finom, erre, óóóó ebből megint orvos lesz, merthogy hasfájás, ugyan, több hete így eszem, és ha fáj valami amugyis,  hát a kék szín rendbe teszi, de midezekközben, mint a tenger hulláma, nevetés mindünk részéről, mindünkön,  a nevetés, egy pillanat alatt el repített minket, oda akol nincs tér és idő, minta valami szép forgó szelek emelték volna a Unite-t, és mindenhova el vitték volna-vajha a légkörét, persze akik egész délután arra jártak, nem értették az egész fene nagy jókedvet, de minket mindez egy cseppet sem izgatott, mi csak éltünk, benne éltünk mindabba, ami van, Ó Mon Dieu, és már a könnyim potyogtak a nevetéstől, akárcsak nekik, és mondom a narancssárga póló ami, Bernadette, rajtad van az meg, mondom, a legpozitívabb színek egyike, erre ő, mint aki állami plecsnit kapott a nap további részében boldogan hangoztatta, hogy ő ma telis-tele van energivel, és nevetés aztán kávézás és én plus pipa, és nevetésés egész délután a színek energia szintjéről volt szó, még az ernyőm szivárvány színeit is kiveséztük, melyik milyen, mit „tud”, és csak nevetés, nevetés, és közösen nyugtásztuk, hogy minden rendben, hisz kissé bolond vagyok, sok nekem az a két diplom már, monták, ők is Feu, bolondok, mint én, de csak egy kicsit, nevetés, nevetve alszom most szép napot holnapraJ J!!

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Az az érzésem kerekedett, ma a bus-tól befelé tartva az irodánkba, hogy én nem fogom a könnyebbik utat választani, persze az ember feneke alá mindig azt a lehetőséget tolnák, de pláne, hogy mozgássérült vagy mi fene, s ez igaz az utazásra, a munkára itt az APAJH-ban, meg az egész önkéntes projekre, de én az hiszem az a lehető legrosszabb metodika, amibe az emberfia belemehet, mert nem vezet sehova, lehet, hogy ügyürüpügyürű kedves, de fene az efféle kedvességbe, mert a személyiséget végképp visszaveti, talán megannyi évem a hátam mögiben erről szólt, hát nem, és ennek semmi, de semmi a Pető módszer konduktív pedagógiájához,abban neveltek, ismerem, otthon meg ügyürüpügyürű, és valahol középen, vagy ott se, az igazság az Élet él és élni akar,/Nem azért adott annyi szépet,/Hogy átvádoljanak most rajta/Véres s ostoba feneségek, jut eszembe most Ady, és ez az igazság, ha üvöltöznek is velem, apropó, ma reggel bevittem egy levelet M. Thibaultnak és csak rákérdeztem, hogy a bort megtalálta-e, és persze mondta, igen s a lettre de motivacion-t is s a mailt is amit írtam ezekről neki, de látod, egy mercit nem vakkantott volna vissza, emberek, kiknek az élethez nincs receptora, nehéz karma, tudom, az hogy most én így, ilyen testben, ekképp élek, vajh kitudj’ miféle diktátor vagy SS-tiszt lehettem előző életeimben, jó ez így a test nehézségei a lelket csiszolják, és kurvára de nem cserélnék senkivel, de ezért már annyiszor leírtam, és a mi lett volna ha dolgok nincsenek, akinek a fejében ez megfordul, az végképp és végérvényesen nem ért semmit, az ilyen mellett végkép elmegy az élet, ő meg ott marad, mint aki lekéste a buszt, ma reggel a 10-es en miután kicseleztem az automatát, mert finoman meg kell cirógatni a jeggyel a nyílását mielőtt beteszi az ember, erre az egyik női sofőr tanította héten, és voir á la, és már be is nyeli a biqueille-et, szóval amint leülök a jegy kezelés után magam mellé véve a szivárvány színű nagy parapluit, tegnap vettem egy igazi öreg sapkás kalapos boltba, bordót néztem ki még merdi/kedd/-en, de aztán rájöttem hogy nem elég színes, volt egy másik szivárvány színű is, de annak a színei tompák voltak, ennek keskeny cikejei vannak és élénk, erős, bátor színei, ma mikor már van, indulás előtt magamhoz vettem, mert esett, kiérve a ház kapuján elállt, azóta süt majdnemhogy a nap is süt, Morphy, szóval ahogy leültem, egy hölgy rám nézet, és elmosolyodott, s én vissza, kedves ismerősök lettünk, annyira hogy egymás megelőzve bonjournée-t kívántunk egymásnak, mikor én a Place d’Aine-n leszálltam, vannak így mások is akiket ez utcáról ismerek, ismer ő is engem, ugylátszik az egyéniség az a szélességi és hosszúsági és a nyelvi határoktól független, olyan itt mint pesten, emlékszem, mikor még minden vasárnap Óbudáról Budaörsre jártam ref. templomba, és hazafelé a Batthyányitól a 60-as on egy idős nővel utaztunk együtt, vasárnapról vasárnapra, mert ő is mindig ugyanabban az időben utazott az óbudai temetőben a sírhoz, a férjéhez, és emlékszem, hogy az a barátság, élénk és nevetésekkel gazdagon élő disputa is a kölcsönös egymásra mosolygásból indult, se az első „együtt buszozásunk” egész végig csak szavak nélküli mosoly, vigyor volt, s csak a következő vasárnap ültem oda mellé, mindig a buszon, vasárnaponként, 13-tól húsz-huszonöt perc erejéig voltunk, beszélgettünk együtt, de mindig úgy, mintha az előző percben hagytuk volna abba,tán vajon mi lehet vele, emlékszem matematika szakos volt, csak az utolsó évében jött a háború, és a leckekönyv bennt éget az egyetemen, így nem lett befejezés és diploma, matek-fizika szakos volt aztszem, még a vezetékes számát is megadta, beszéltünk is párszor, de ilyen kedves volt kedden a fodrász is, kicsinyt a végéből vágattam, vagy a höly, ki tegnap két válvát is adott, mikor csak úgy mementem, hol a kabátomat megvettem, azt a nagyon kedveset s trés chaud-t, ahogy a hölgy is monta, arcához dörzsölve, csupa mosollyal a kabátom,és a bögrék is mosolyognak, az egyik egy szép teás, egyedi creation, bordós, mélyről jövő melengetően, a másik egy szép homokszin, igazi elegánsan öblös, olyan századfordulos stílust imitálva, Maison du monde-ból-ból, 4-5 euróért, ennyit megér, hisz amit kézbe vesz az ember napjában többször az akkor jó, ha maga is élJJ,most ebéd mindnyájunknakJ!  Bon aprés-midiJJJJJJ!!

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Épp most üvöltőzött velem M. Thibault, annak kapcsán hogy épp becsöngettem az alteába délután öt kor, mert szerettem volna igazolást kérni, a készülő handicépés  kártyámról, a vonatjegyhez, de ő erre kifakadt, hogy mit képzelek én, 10 kezével is mutatva, tíz önkéntesük van de egy se jár ide ennyit, igaz a pénz ügyek miatt az elmúlt hetekben többször kerestem Geillaumöt a de sosem találtam bent, csak az M. Thibauldot mgelégelt mert nem tud tőlem dolgozni, hát lehet 3x 7.5 perc az sok, ténylegna én mondtam hogy soha többé nem keresem őt, de csak üvöltött, ilyenkorJ encor/még/ s én mondtam, hogy akkor itt a vége a projeknek is írány hongrois, erre mondta rendben, és mikor megyek dátumilag, mondom majd elválik, na persze, nem megyek én sehova, max hazáig, a 58 rue Victorien Sardou-ig, da azért mondtam, hogy a hangnem nem megfelelő épp, erre ő, hogy hívtak a magyarok is minket miattad, és hogy a többi tízzel nincs ennyi gond, de szerintem velem se, mindegy, kicsit később vittem neki egy üveg bor, de már elment, így a kilincsre akasztottam, ha meg kell kapnia, megkapja, ha meg tényleg nem kell vele találkoznom, jövő ilyenkorig, akkor meg issza más,aki elviszi onnan, de meg fogja kapni, érzem, á votre santé tout les mondesJ, mindegy itta helyem, holnap tényleg töltődöm, mert sok jó dolog történt ma is velem, csak az üvöltözést nem viszem a zuhany aláJJ, Bon soiréeeJ

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Igen, itt vagyok, ebéd után olyan igazi túlvilági béke, olyan igazi, olyan vasárnap délutánokra való, Istenem, a pipám ide, a porszívózással is siettem mert hajtott a vágy, hogy írjak, ez életem egyik legjobb dolga,csak még megragasztottam a csövét, már napok óta tervezem, csak mindig sajnálom a csőtől az időt, de neki is kell, tudom, csak írni sokkalta jobb, mint csövet ragasztani, de azt is kell, az élet millió lábon álló játék, mese, csoda, és az írás csak ezek közül egy, mégha nekem a szívem csücske is, aztán láttam hogy a teásbögrémbe a teacsík ott van, hiába töltöm meg újra s újra teával, ő, a tea már csak ilyen, csíkot hagy, és attól hogy teletöltöm újfent teával, még ott lesz, a mosogatás is az élet millió lábainak egyike, még eszembe jutott, hogy a Chagall naptáramon is hajtsak egyet november re mikor a word-be új dokumentumot kezdem a hónapnak a blog számára, s a Novembre nevet adtam neki, mondom, hopp, a calendrie-n is hajtsunk, zsidó temető kapu, Chagallnak e novemberre rendelt képe, tényleg ott van, jó, végülis Chagall akit én ami boucoup, emlékszem az útsó darab volt ez az írók boltjába,apu hozta el nekem, mert én is vettem, de azt tavaly december húszadikán, mikor a vonatsztrájkban Edit felé utaztam, a szobi vonal működöt a sztrájkba, kisseb csoda, de aztán már kocsival mentem hazafelé, kösz még egyszer mindkettőt Apa, úgy döntöttem, hogy Editkéknek adom, bezzeg neki még azóta sincs falon, tudom, a megfelelő helyet keresi neki, de a mindenség kegyelmes ura segéljjjj, már lassan tizenegy hónap elteleget a 12 hónapos naptárbólJJ,  közben kortyolok egy kis meleg citromfű teát, alapvetően mikor reggel ki nyíltak a szemeim, mondtam magamnak, hogy én itt, Limoges-ba rendesen-nagyon jó érzem magam, és sokáig hosszú pon......................................................................................t s pon.........................................................t, mert nagyon kezdem belső, vulkánikus erejű lüktetéssel jól érezni magam, ma ismét elmentem a Tizenegyes misére a Saint-Michelbe, mert egyszerűen lenyűgöz, varázsol, külön karnagy dirigálja a gyülekezet énekét, lágy az egész, mint a francia nyelv beszéd tónusa, és a kora gót ívek alatt mesés az egész, hiányzik a bibliám, most először, de nem baj, a francia jobb an dukál majd veszek is a héten, csak meg kérdem Karaszontól, melyik fordítást ajánlja franciául, de tudom mér varázsol el az itteni mise, mert még némely szó értelme nem ismert, így tényleg olyan még számomra az egész, mint egy tündér mese, vajha ilyen lenne egyszer majd a stílusom is, az írásaimé, gomolygó sűrű és áttetsző, mint a tömjén füstje, egyébként a tömjénfüst, Bubutól tudom, kösz ezt isJ, aura tisztító hatású, Istenem, de korlátolt is az Egyház, mikor némely helyeken az ezoterikát tűzzel-vassal üldözi, a félelemre nem jó válasz a menekülés, hallod gabóó???-mondom magamnak is elégszerJ, aztán csinálgattam képeket amerre jöttem a városba, de ezek még csak úgy képek, csak hevenyészve készítettem, csak olyanok, mint amikor a polc, a bútorok sarkairól, innen-onnan septiben letörlöd a méteres port, kapkodva, mert épp oda, arra tévedt a szemed, aztán a Place d’Aine-n nem a tízesemre hanem az egyesre szálltam, de már csak a folyónál jártunkba vettem észre, mert belemerültem az irományba, tájékoztatóba a bus ablakára ragasztottba, a temetői járatokról, igen, ha el áll az eső kimegyek egybe, gyertyát gyújtani estére, de végülis nem bántam, jó ez ilyen eltévedés, akadt varázsos őszi újabb fotó téma, egy argentin tinédzserrel is össze ismerkedtünk a megállóba a városháza előtt, ott szálltam le a visszafelé jövet az egyes trollyról hogy átszálljak a tízesemre, még az egyesen rám integetett, hogy van e cigim, én meg csak visszaintegettem széles szívből szakadó mosollyal, mert nem értettem a zajtól, a motorétól és a kátyúk zötyköltető zajától, hogy mit kérdez, most már értem, miért néznek rám általában otthon, hongrois-ban is az emberek engem hosszan, hatalmas kérdőjellel az arcukon, belül pereg egy film és én, hol derülök, hol a meghatottság örömétől könnyezem, de közben emberek jönnek, meg zebra, megáll a megállóban a busz, vagy épp le kellene szállni, vagy jön egy Combino, és nekimegy a lábamnak, de sokszor tovább megyek pesten is...a járműveken, ezért kések mindig el, mert ugye amíg vissza megy az ember oda, ahova eredetileg is akart menni, az ugye időJ, és hát amint örömmel láttam magamon, például ugye ma déltájt is, ez itt, Limogesba sincs másképp, szegény angyalok, tudom, nagy kihívás nekik velem közlekedni, engem kísérni, de szerintem ők is velem, az én világomba utaznak, és nem olyanok, mint az anyuka a kisiskolásával a járda szélén, hogy idegbajosan, korholva rántja, rántaná vissza a kezemet, hogy ÁLLJ MÁR  MEG TE Gyerek, nem, szerintem az én angyalaimmal mi mindig jól szórakozunk együtt, legalábbis most hogy rákérdeztem erre magamtól, ezt mondják ott belül, ha meg még sincs így, akkor ígérem, a „végelszámolásnál” ha van egyáltalán olyan, nekem minden pillanatban az van, vagy csak azért,  mert sokat beszélgetünk magammal-mindenségel-fűvel-ablakkerettel, tartom majd a hátamJ, szóval leszálltam a városházán, mert ott megáll a vasárnapi tízes(D10 D, mint dimons) igyekeztem jó helyet keresni,a kép készítésekhez, nincs nagy forgalom az utakon ilyenkor, meg van is türelmük ilyenkor a voiteur-öknek kerülgetni, aztán a megállóban az argentin srácnak mutatom a zsebemből a pipát, először azt hisz, neki akarom adni, de aztán kapcsol, hogy én pipázok és hogy ezért nincs nálam cigi, aztán megkérdi, angol vagyok-e, mondom magyar, s ő, hogy ő meg Argentín, megkérdi a köszönéseket hogyan mondják magyarul, közbe jön a tízes, elnézést kér, mert erre a busra száll, mondom se pas grave/nem nagy ügy/, mert én is, erre nagyot mosolyog, és jövök haza s eszekJ, ja beléptem ma a nagy piacra a Place de la Motte-n, és akkor látom, hogy a tököt, a sitrouille-t „C”-vel írják, na hát tessék megjegyezni, hogy nem „S”, ahogy én írtam eddig, tessék mindünknek bevésni, magamnak magam vésem be, de én már a Baalnaknak se írom át az eddigi bejedzésekben, tessen átjavítani a fejekben, a többi, a net is, a blog is meg jaj de sok minden, egyre több, bassssa meg, mert nagyon de nagyon nem van ez így azért jól, VIRTUÁLIS, ahhoz meg mostanra már egészen elég biztos vagyok benne, hogy semmi, de semmi közöm sosemnemis volt, van, no, ha eláll az eső, írány á la cimetiére, addig is egy pipa és Tom Waits, az eső most dézsa, il pleut comme vasse qui pisse,/ il plő kom vasz ki pissssz/ esik mint amikor a tehén pisil, mondja a breuxtain-i parasztJ nó, kedves mindenek, Boooon aprés-midiJ

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Mostan 9h szombat van, az év utolsó napja, Halloween, a kelta óév utolsó napja a töklámpásom itt figyel a hűtőben, nade a történetmesélés, most az egyszer legyen konzervatív, s kövessem a lineáris történet mesélés metodikáját,  tegnap ebéd után kiszaladtam a Carrfourba fekete csokiért, meglepve magunkat, az Unite 2, mert, mondtam is az örvendő arcoknak, jól dolgoztunk a héten, servez-vous,  a pipa is lejárt a kávé mellé, s mondom, a konyha bejáratánál figyelő sitrouille-okat kikén osztogatni a  nagyon  pöpec ledekkel együtt, s egy ládába belepakoltam mindent, elmarkolva az asztalomon lévő töklámpás-készítés egy magazinból saját magamnak is fotocopy-zot  példányát, a unite-okba még hétfőn vittem, de szinte bíztam benne, hogy valahol már biztos elkutyulták, mert az élet errefelé sajátosan rendezet s kaotikus, a két véglet között élve, s igazam is lett, mert az unite deux/2/ és az unite quatre/4/-ban nem is  volt, van meg, pedig én chercher trés-trés-trés Sebaj Tóbiás, vissza Leticia- hoz, a titkárnőhöz és un encor példány, nekem úgyis de minek, aztán a nagykésekkel se minden Unite van eleresztve, merthát végülis a kenyérvágás az úgy se divat, elég azt törni, de a cuisine-ban van, mondom azt gondolom én is,Gin-hez be, ő kérdi kezével is kérdve, hogy mekkora grand couteau-k kellenek, mondom nem kel disznót ölni, hanem csak a tökökhöz kőől, az egyik unitba a nevelőknek a szakácsunk nevét tegnap este ZSíí helyett Zscsinnek, mint a szeszes ital, ejtettem, erre hatalmas nevetés, a kezükben  táncot járt az étellel rakott tányér, mondták hogy most már értik mért mondtam hétfőn, hogy j’ai mal á la tet, én hahotázva, mert nekem is kínosan röhejes volt a szitu, hogy én  csak a bort és a sört bírom, aha, mondták erre, hogy a fraudi elszólást azt kár kimagyarázni, erre a jókedvem egyre töményebb lett és trillázó bonjournée közepette kiperdültem nagy lépteimmel a házból, ekkor már a fáradságtól kisebb fajta hulla voltam, mert a kések, cuillére-k//kanál/ odakészitése után, igen, minden unite-be a tök, a led mellé odatettem a fénymásolt cikket a magazinból, a kést, a kanalat, akkor derült ki a turpisságom, az ugyanis, hogy Gin még reggel szabadkozott, hogy csak trois/3/ tök van, ennyit tudtak a beszállítok serezni, pedig tudja, hogy négy kellet volna nekem, mondom, nem baj, megoldom, s már akkor kattogott az agyam, s egyből beugrott, hogy az unite deux ablakába láttam én több kisebb méretű tököt, joli orange-kat, majd elcsenek egyet onnan, s ugy teszem oda nekik, mintha én hoztam volna a többi kellékkel együtt, de egyszer csak jön velem szembe az unite 2 egyik nevelője, hogy ez a tök szép de kicsi, hoz ő nagyobbat, erre magamban, pont az a unite legyen okt.31.én tök nélkül, amelyik minden nap meghív ebédelni, nahát azt nem... mondom kimegyek ide a masin de fieur-ba tökér, kaptam, vettem magam, irodában a bőrkabátot magamra, a direktor asszony, Cathrinne ajtajában megállva, addig még a kabátom gallérját a szokásos felhajtva módimra formáztam, s ennek a francia feelinghez semmi de semmi köze, mert én vagy 6-7 éve így hordom a gallérjaimat, kabát, ing, mindig mindenki puszta bájos kedvességből mindig vissza akarta hajtani odahaza, hát igen, ez olyan, mint ha azt mondanák, hogy igen kedves lány/a Hamupipőkéből/ már ha nem keverem most a mese címeket, vágd csak le a nagylábujjad, úgy beleférsz a topánkába, és elvisz a herceg, na hát azt tényleg rühelltem, ezt a vissza hajtógatósdit, mert nem a kezem esetlegesen sajátos mozgáskoordinációja miatt áll a gallér, hanem mert én úgy szeretném, nekem úgy esik jól, szóval az ajtóban állva mondtam, il n’y pas sitrouille dans unite deux et ill feut que acheté á masin de fleur, erre ő fejbiccentéssel nyugtázta, s én meg nekilódultam, s mondom, a virág boltba 8 euró, hátha lesz máshol olcsóbb, és délután mikor a Cerrfour-ba mentem csokiért, láttam én egy dekoráció gyanánt kirakott tököt az egyik bolt előtt egy hordón a virág mellett, hát mondom, hátha eladják nekem ha szépen kérem, de nem kellet eladniuk, mert  ez a bolt mint kiderül belépve, már 6 hete előtte járok el napjába kétszer, de figyeltem én, nem, bolt, bolt minden boltba nem mehetsz be életed első 6 hetébe Aixba, mert ez egy zöldséges telis teli narancsszínű tökökkel csak isik, volt egy neuf/9/ kg-os 14 euróért és egy szebb  quatorze/14/ kg 14 euróért, föl-le pakolgatta nekem a mérlegre, hogy melyik kellene jobban, de nekem egyik se kellet sehogy se, irány átellenben a virágos, és itt vettem egyet az unite 2-nek egyet magamnak, az uniteé huit/8/ euros volt, szép 5-6 kilos igazai csodás narancssárga csillogó hasú tök, de az enyém se rosszabb egy hajszálnyival se, sec egy se, honom alá s indul-andusz az a 300 méter az APAJH -ig de ennyit már rég zsonglörköttem, mert a tök, mi kerek, fogása nemsok, és a szép fényessége csúszik az úton az APAJH-ig van egy közlekedési lampe, olyan nyomógombos, na hát most én ugyan le nem rakom, hogy gombot nyomogassak az hédervárihétszentség, de sabaj, e lámpa elött  van egy földszintes ház, az öregjei minden délután kiülnek a kutyájukkal napozni, s mondom a madame-nak, hogy segítsen megnyomni, appuyer-zni a gombot, s ő még a mondatom vége előtt felpattant a tábori kisszékéről, s odament a tőle négy méterre lévő lámpáig és mosolygó arccal megnyomta nekem a gombját utána is erőt adó, biztató tekintetükkel követtek még el nem veszítettek a szemük elöl, mert itt is dombosak-lejtősek az utcák, én aztán trés transpier megékeztem a tökökkel az APAJH-ba, ahol lehetett a füvön mentem, mert 8 eurós tököt nem zúzunk szét a beton járdán, még akkor se, ha kicsúszna a kezeim közül,az  iroda ajtót Elainne egy 60 az kedves igazi francia vidéki bájos hölgy, egy nevelő, sarkig nyitotta nekem s az egyik tököt ki is vette a kezeimből a, én kifújva magam, papírtörlővel a transpirer-törőlgetve, álom a kedves, „ez igen” mosolyokat az irodában, Elainne el is kezd alkudni a tökre, merthogy az unite 4-é nem elég szépJ, mondom ok 8 euró, erre kóstáló tekintetek az igazgató asszony és a titkárnő részéről a tökre, Elainne- nek négyet érne és már markolná is, erre én, ez a unite 2-é s hatalmas nevetés odabent ezen a szándékos, mindkét részről játszott burleszken, s közbe mondom, hogy ennek az ára 8 euró s hogy hónap vége van és nincs pénzem, je ne pas d’argent, mondják semmi gond hol a blokk, én meg mondom elhagytam, de tényleg 8 voltde jó lesz öt is mondtam viccesen, erre Cathrinne oda szól Lethicia-nak hogy adjon 5-öt nekem a nyitva lévő házi pénztárból, odaadja, de én mondom hatalmas vigyorral, hogy désolé, de ez nyolcba került erre kapok még két szép fényes pécét, érmét, ugye egy 1 eurós és egy 2 eurós-t én mondom, avec tous mes remerciement, hálás köszönetem, és bocs a blokkért, nagy nevetések, közben megint egy bemutatás-bemutatkozás, örömmel mutat be Cathrinne valakinek, mondva, hogy ő a mi önkéntesük az Europien Volunter Service-től, aztán kimegyek a tökökkel az unit 2-be örvendenek nagyon e szépségnek, én meg elmegyek az Unite quatre-ba Elainne-hoz, alkudozok fele még viccből, hogy az én tököm, kezemben a sitrouille-om, eladó, de mondja, hogy végülis neki jó az, ami vanJ aztán eleven gyermeki lelkesedésből nekilát Elainne a tökük faragásának s előkeres egy fagyis kanalat a fiókból, lám, némelyik unite mennyire felszerelt, mert az mégiscsak jobb, mint a cuillérJ, aztán cheveux-t, hajat csinál a töknek rafiából, szépen megkértem, vittem cserébe egy tábla csokit, noir-t, nem is értette hogy miért az neki, de én a finom mosolyából láttam, hogy jól esett neki,  s az én sitrouille-omat is emberi vidám ábrázatba farakta, most itt pihen a hütőben, várja az estét, a kelta szilveszter, a Halloweent, s a mécsest, ja megyek is s veszek, úgyis kell ebédre való is... JJJ Bon  courageJ!!

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!